Magunkról

Hogy kik is vagyunk?

Ebből az interjúból kiderül, amit Szabó Andor készített egyik lelkészünkkel, Shin Seong Hak-al.

Hideg volt az idei november, a szmog miatt hetekig nem láttuk a napot, fázósan jártuk a budapesti utcákat. Kedd délután következett. A Nyugatinál a metró mozgólépcsőjével fölérkezem az aluljáróba, azonnal hallom a lelkipásztor gyönyörű hangját nejének, Choinak zongorakíséretével. A „Shin-tér” a túlsó fal előtt egy 4X4-es négyzet, bal sarkában a szintetizátor, jobb oldalt a lelkész a mikrofon mögött elegáns télikabátban, fényes cipőben és finom szövetű szafari-kalapban. Hátul a fölszerelésnél a „munkatársak” bázisa, elöl a földön sárga lepedőn nyomtatott szöveg: „Válaszd az életet!” Ha hosszabb ideig tartózkodunk az aluljáróban, akkor egy különös világgal ismerkedünk meg. A járókelőknek csak egy része rohan – van, aki itt tölti élete egy részét. Az alapzsivajt gyakran túldübörgi a fölöttünk haladó villamos. A neonfények állandó világítást adnak – ide sosem süt a nap. Alvilág ez, fizikai és szellemi értelemben egyaránt. Bűnözők más-más alacsony mentális nívóra lecsúszott hajléktalanok, változó korú prostituáltak, börtönből szabadultak, iszákosok különböző véralkoholszinttel. Amikor a Shinék mellett dolgozó feleségem először számolt be a kedd délutánról (ének, ima, alamizsnálkodás) egészen meghatódtam. Aztán rádöbbentem az igazságra: éhezés, durvaság, otthontalanság, ruhátlan didergés, megaláztatás, mocsok, gúnyolódás, reménytelenség, bűz, kiszolgáltatottság, farkastörvények, ököljog. kegyetlenség Egy-két alkalommal Frigyes bácsi is kijött, végignézte ezt a magyar realitást, segédkezett az ételosztásnál szemetet szedni. Szíven ütött az összefoglalása:

– Ez a valóság. De itt van a Názáreti Jézus Krisztus.

– Én azt éltem át, hogy Ézsaiás és Máté nem szirupos, giccses, szentimentális, gejl, érzelgős, színesen villogó biznisz adventről ír, hanem Naftali és Zebulon földjének meg az aluljárók nyomorának erről a vad sötétégéről.

Shin Seong Hak operaénekes és metodista misszionárius a feleségével, 11 évvel ezelőtt Dél-Koreából ebbe a világba jött el. Sok egyéb tevékenységük közül most a szokásos kedd délutánit követjük figyelemmel. Háromtól hatig hallgathatjuk az evangéliumi énekeket. Az előadást néha megszakítja Shin – talán nem tiszteletlenség, hogy az egyszerűség kedvéért rövid nevükön nevezem őket – bizonyságtétele, valami hívogatás vagy Bibliaolvasás. A pásztor – a magyar gyülekezetében így szólítják – néha elmondja, miért jött a távoli Szöulból Magyarországra, időnként meg észrevéve egy-egy érdeklődő tekintetet vagy fölbukkanó ismerőst –  óriási a nemzetközi ismeretsége  – otthagyja posztját, s előremegy beszélgetni.

Shinnek Budapesten van egy koreai gyülekezete is, tulajdonképpen amely közösség finanszírozza ezt a munkát, s akiknek hét éve elpanaszolta, hogy ezek a hajléktalanok sohasem kapnak új ruhát. Azóta minden év adventje  előtt egy kedden kioszt 130 vadonatúj  kiváló minőségű télikabátot. A „célközönség” még egy távolabbi körív mentén csoportosul kisebb társaságokban – semmi áhítat, negédes alázatosság. A figyelmet és tiszteletet inkább a zeneértők és -élvezők, a szociális munka iránt érzékenyek illetve a kegyesek adják – egyébként az utóbbiakból alakult ki a felsőerdősori „magyar” (a „délutáni”) gyülekezet. Sok a külföldi érdeklődő.

Igen, ez szomorú és fájó dolog, hogy akikért föláldozza az életét, azok Shinéket nem sokra becsülik. Atyának szólatják, de hülyének nézik, kihasználják, szemtelenek velük. „Bolond koreai”. A magvető példázat 25 %-ot juttat eszünkbe, az elveszett juhnál az arány 1:99. Vajon itt mekkora a hatékonyság? Choi szerint ennyi munkával Dél-Koreában Shinnek már tízezres gyülekezete lenne.

Izgalmas órák következnek, ma kabátosztás lesz.